2015. szeptember 19., szombat

Ízületvédők - összehasonlítás

Elég nehéz téma az ízületvédők összehasonlítása, de sokan kértétek már. Hogy miért nehéz? Mert nem olyan, mint mondjuk egy D-vitamin, vagy egy fehérje, hanem kismillió összetevővel variálnak a gyártók, így az 1-1-es összehasonlítás lehetetlen. Épp ezért is az esetleges nyomdai hibákért elnézést ha előfordult.

Előre leszögezném, hogy nem próbáltam minden terméket, így csak az összetevők alapján lesz szó róluk. Ízületvédők különben is kicsit olyan dolog, hogy kinek ez jön be, kinek az. Persze azért vannak alapelvek amiket érdemes figyelembe venni a választásnál.
Ilyen például az, hogy alap hatóanyagoknak tekinthetjük a Glükozamin, MSM, Chondroitin, Kurkuma négyest. Ezek a hatóanyagok a már jól bevált "nagyágyuk". Megkockáztatom ezek az emberek 95%-nál működő hatóanyagok. Ha elmész orvoshoz, akkor is pl. időseknek glükozamint írnak fel (baromi drágán, ha van ismerősöd érdemes rákérdezni mennyiért veszi, mert sokat spórolhatna). Miért? Mert van vele tapasztalat, és legtöbbször működik. Persze ha már nagy a baj, főleg idős korban sok csodára azért nem kell számítani, de azért lehet javítani a helyzeten mindig!




De nézzük a összehasonlított termékeket:

Biotech USA:
Arthro Guard
Joint and Carilage
Arthro Guard Pack

Scitec Nutrition:
Heavy Duty
Joint X
Arthroxon Plus
NEM Forte
Normal Bones+
Mega Glucosamine
Mega MSN

Myprotein:
Joint Plus
Glucosamine Sulfate
Glucosamine HCL
MSM Glucosamine Chondroitin
Glucosamine HCL & Chondroitin
Mega Cissus

BulkPowders:
Complete Joint Restore
Glucosamine & Chondroitin
Glucosamine Sulfate

És jöjjön a táblázat. (mobil telefonon megnyitni nem ajánlom) Igen jól látjátok, elég komplex. Akit nem érdekelnek a részletek az szerintem ne is nyissa meg =)
De ha megnyitottad egy kis magyarázat:
- 1 tabletta ára és a benne lévő hatóanyag szerintem egyértelmű
- 1000mg hatóanyag ára, az egy felszorzott szám.
- Biotech AG pack egy kicsit kiugrik, mivel az pack (talán 5 kapszulával) de csak így tudtam megjeleníteni
- A scitec Artroxon Plus pontos hatóanyag tartalma nem ismert, csak részben. De a leírás alapján lehet következtetni, hogy miből van több benne, így x1 ami a legtöbb, x2 a kevesebb, és így tovább.



Összefoglalás:

Biotech:
Arthro Guard: Alapvetően egy jó terméknek mondhatnám, megvannak benne az alap hatóanyagok, de kicsit kevés pl. az ajánlott 3 kapszulában a 600mg glükozamin. Ha pl. 1000mg meglenne, egész jó termék lenne, így egy kicsit sovány a többi termékhez képest. Illetve kicsit szkeptikus vagyok azzal kapcsolatban, hogy ez a sok kis összetevő kell bele. Kicsit olyan, rakjunk bele mindent, azt az csak jó lesz...pl ilyen a kapszulánként 1,5mg Gingerol...hmm. De azért vannak benne jó hatóanyagok, gyulladás csökkentők. Így összességében nem rossz termék.
Joint and Carilage: Ez az előző termék pont ellentettje. Csak a 3 legfontosabb hatóanyag és semmi más. 2 kapszulában 1200mg glükozamin már jó. Teljesen jó alap termék. Árban érdekes, de drágább mint az előző komplexebb termék. Miért van ez? Valószínű az alap hatóanyagok drágábbak, mint a sok kevés, a nem alap hatóanyagból. Összességében ajánlott termék.
Arthro Guard Pack: Első amit észrevesz az ember, hogy hű ez drága, akkor biztos sokat tud. Hát, egy csomagban benne vannak az alapok, de mondjuk itt is azt érzem, hogy minek 1000mg glükozaminhoz 1000mg Chondroitin? Itt is kicsit a több biztos jobb alapon ment. De azért van benne már hialuronsav is. És akkor jön a többi. Minek egy ízületvédőbe 160mg C vitamin? Ha ebből akarod fedezni a C vitamin beviteledet, az úgyse jó, persze növelheti a hatásfokot, de amúgy is visz be az ember c vitamint minek ez is bele? Másik: 500mg lenmagolaj. Minek? Aki foglalkozik az omega3 bevitellel, az amúgy is szed omega3-at vagy lenmag/halolajat kanalaz. Teljesen fölösleges bele, mert elégnek úgyse elég. És e kedvencem, a mindenféle kivonat.Minek nekem 4mg szőlőmag kivonat? És 5mg málna? persze vannak benne jó dolgok is, de sok a humbuk/mutatóba összetevő. Gondolom kellett az összetevő szám, hogy meglegyen a 25feletti. Jó termék, de az ilyen apró hülyeségekkel engem elveszít. Illetve drága.
Scitec:
Heavy Duty: Relatív új termék a Scitec-nél, és azt kell, hogy mondjam összetevők alapján egy jó terméknek mondanám. Megvannak benne az alapok, és egy két plusz. Mondjuk kurkuma itt is csak mutatóba van kb., abból raktam volna bele egy kicsivel többet, de annyi baj legyen. Árával közép kategóriának mondható (1 adag 209Ft), de szerintem tudja azt ami elvárható tőle. Ajánlott termék.
Joint X: Egy régi motoros, 4 kapszulás adagja 155Ft , így olcsóbb mint a Heavy Duty. Alap hatóanyagok ebben is megvannak, plusz zselatin. Összetevőkre nagyon hasonlít a  Joint and Cartilage Biotech termékre, áruk hasonló de a plusz zselatin miatt ezt választanám inkább. Ha alsó közép árkategóriába akarsz terméket, jó választás.
Arthroxon Plus: Scitec csúcs terméke. Árban legdrágább pakk. Alapvetően ott már egy nagy mínusszal indít, hogy nincs pontos összetevő leírás. Utálom a mátrixozást. Baromság. Persze ahogy csináltam lehet saccolni, hogy miből mennyi van benne. Gondolom egy 1500mg glükozamin 600mg körüli chondroitin, 500mg körüli zselatin, 250mg körüli MSM és 150mg körüli NEM. Így marad még 130mg amit nem osztottam el. Fantáziátokra bízom, hogy melyik a több. De a sorrend összetevőkben így van mennyiség szerint. Jó az összeállítás, csak drágállom, mivel a zselatin pl. filléres összetevő, és ugye nem tudjuk a pontos arányokat. De ha kb. az mint amit írtam, akkor azért annyival nem jobb mint társai, hogy ennyivel többe kerüljön. Inkább szedj a Heavy Duty-ból 3 helyett 4 kapszulát és olcsóbban kijössz. De biztos jó termék :D De kérlek Scitec (és sokszor biotech), szokjatok le a mátrixokról!!! Ez megtévesztés így...bénaság
NEM Forte: Ugye a nagy csoda összetevő, amit nagy újdonságként kezelnek, de azért nem mondanám új "találmánynak". Vannak róla kutatások, de megoszlik a vélemény. Nincs mese, ez se csodaszer. Alapvetően önmagában nem használnám ezt a terméket. Max úgy hogy, kiegészítenék vele egy alap terméket, amiben megvannak az alap hatóanyagok, amik már bizonyítottak, így fokozva azoknak hatását. Így látom értelmét. Ha Scitecnél kell választani én inkább a Heavy Duty-t választanám. (bár abban csak 100mg vs 500mg membrán van, de ott vannak mellette az alapok).
Normal Bones+: Amíg nem néztem bele a Scitec kínálatában ez az egy termék volt amiről még nem is hallottam. Egy adag 6 kapszula, ami van akinél visszatartó erő. Összetevőre csak MSM-ből tűnik ki, illetve van benne ligetszépe olaj. Másból kb. egyenlő egy Heavy Duty-val. Ligetszépe nem rossz hatóanyag, de nem kimondottan ízületre használják. Persze mondhatjátok, hogy hülye vagyok "normal bones" a termék neve. Igen, de csontokra se nagyon. inkább bőr/haj...stb. Persze kicsit gyulladás csökkentő hatású, így ártani nem árt :) Így igazából ára miatt közép kategória, de nemrossz termék ez sem, csak kár a 6 kapszuláért.
Mega Glucosamine: Egy sima alap összetevő, orvosok is ilyesmiket írnak fel, még időseknek is. Egyszerű, jó termék, csak egy baja van, hogy pl. a Myprotein és a BulkPowders ugyan ezt tudja fele áron. De pl. megelőzésre kúra szerűen alkalmazva teljesen jó maga a hatóanyag. De ezt nem venném meg.
Mega MSN: mega adag msm. Önmagában ez azért kevés, így max kiegészíteni jó vele mást. Mondjuk egy sima Glükozamint. Bár glükozmin mellé inkább a chondroitint mondják, elsődlegesnek mivel egymás hatását erősítik. De ha sok MSM-t akarsz bevinni, egyél sok fokhagymát :)
Myprotein:
Joint Plus: Myprotein legdrágább ilyen terméke. Elég komplex, alap hatóanyagok megvannak benne (bár itt glükozamin HCL, piros pont), kurkuma is visszatér, celadrin is van benne, ami talán egy kevésbé ismert, de itthon is kapható nagyon hasznos összetevő (nem olcsó), illetve tisztességes hialuronsav is. Olíva levélről őszintén nem tudom mire jó, utána nézve is inkább antioxidánsként szerepel mint sem, ízületvédőként. Másik meglepő hatóanyag a csipkebogyó kivonat, nem is kevés 1000mg a 3 kapszulában. Így gondolom van C vitamin tartalma is a terméknek, bár ezt nem tüntetik fel. Ez is inkább immunrendszert, illetve vérképzést segíti. Összegezve jó, komplex termék, jó hatóanyagokkal, bár a fenti kérdőjelek felmerültek. Árban Heavy Duty szinten van így nehéz a döntés, döntetlent mondanék, illetve ki kell próbálni kinek melyik jön be, melyik működik. De ha van valami jó akció a Myprotein-en (ami azért nem ritka) akkor már megvan az árelőny, és ezt választanám tuti.
Glucosamine Sulfate: Ugyan az mint a Scitec Mega Glucosamine. ha ilyet akarsz akkor ez olcsóbb. SOKKAL, nah meg a Bulkpowders is, csak ott mega adagot kell venni, hogy nagyon olcsó legyen, így azt max páran összeállva, vagy betárazva érdemes =)
Glucosamine HCL: érdekes, itthon nem használja senki, csak a Biotech Artho Packban jelenik meg. Amint látjátok ez egy drágább összetevő. Jobb ez mint a szulfát? Megoszlik a vélemény, de kicsit jobbnak tartják a kutatások, mivel ez egy természetes, stabil formája a glükozaminnak, így nagyobb az esélyed, hogy annyit hasznosítasz belőle, ami rá ia van írva. Megéri a dupla árat? Ezt mondjuk azért már kétlem. Így önmagában nem venném meg, de ha termékben ez szerepel akkor örülnék neki.
MSM Glucosamine Chondroitin: Alap összetevők, olcsón. Arányokat mondjuk nem teljesen értem benne. Bár ilyen árkategóriában van a Biotech Joint terméke is, egy akcióval az ára miatt választanám mondjuk, ha túl lépnél a sima glükozaminon, bár a Bulkpowdersnél olcsóbb. De ha már bajod van, esetleg fáj valami akkor nem ezt választanám.
Glucosamine HCL & Chondroitin: két alap összetevő, jó dózisban. Jó alap termék, bár a Bulkpowdersnél sokkal olcsóbb.
Mega Cissus: Itthon nem nagyon ismert termék. Kicsit olyan érzésem van vele mint a NEM-el, csak ez meg angliában népszerű. Drága, és ha ízületeim óvása a cél, nem ezt venném. (és ez csak egy próba mondat, hogy lássam ki olvasta végig a cikket, blöh :P ha igen írd a kommentbe hogy blöh)
Bulkpowders:
Complete Joint Restore: Ha még lenne benne MSM, jó terméknek mondanám, de még akkor is drága lenne. De ez főleg a Cissus miatt van, bár nem értem miért vannak oda érte ennyire. Nagyon jó gyógynövény, ázsiában/afrikában használják, de nem kimondottan ízületekre való szerintem. Ha általános egészség a cél akkor viszont okés lenne.
Glucosamine & Chondroitin: Ha sokat veszel belőle akkor ez olcsóbb mint a Myproteiné, jelentősen. Ilyen áron nem rossz választás szerintem, mint alap kiegészítő.
Glucosamine Sulfate: sima szulfát. Ez a legolcsóbb, bár normálisnak mondható mennyiségben (nem 1200kapszula) egy árban van a Myproteinnel (bár mypro-n azért jobb akciók vannak általában). Egálnak mondanám. Megelőzésre, kis problémákra jó termék.

Hogy tudsz ezeknél olcsóbban csinálni ízületvédőt? Ha megveszed porban a hatóanyagokat és bekapszulázod magadnak, de ahhoz azért igazi fanatikusnak kell lenni :) De érdemes megnézni 


Miket ajánlanék akkor? (nem sorrendben)
olcsó kategória:
- Myprotein/Bulkpowders Glucosamine Sulfate
- Myprotein/Bulkpowders Glucosamine & Chondroitin
közép kategória:
- Scitec Heavy Duty
- Scitec Joint X
- Myprotein Joint Plus
- Biotech Joint and Cartilage
- illetve a Biotech Arthro Guard egy nagy jóindulattal, így utolsónak.
és igen, felső kategória nincs. Engem nem győztek, meg hogy megérik azt a plusz pénzt.


Remélem tudtam segíteni a választásban. Köszönöm a megtisztelő figyelmet! :)

Többi összehasonlítás LINK
Tanácsok/Tippek rovat LINK

Lájkolj minket Facebook-on, hogy ne maradj le semmiről!
Ha kérdéseidet megbeszélnéd másokkal ajánlom zárt Facebook csoportunkat.


FeherjeBlog

3 megjegyzés:

  1. Szia! Bár több, mint egy éves az irás, de nekem most lett aktuális sajnos (emlékeztem, hogy van egy ilyen összehasonlitásod is, csak ugye nem foglalkoztam vele...) - megsérült a vállamban a porc edzésen és a doki felirt ilyen-olyan csodaszereket (Artilane és Arcuma), de nem vagyok olyan droid, aki egyből megrendeli, amit mondanak: szeretek utánanézni a dolgoknak. Nem vagyok a téma szakavatott szakértője :) idáig azokat tudtam meg, amit kb. te is leirtál a hatóanyagokkal kapcsolatban (illetve még annyit tennék hozzá, hogy a hozzáadott C-vitamin elméletileg gyulladáscsökkentés miatt lehet benne pár termékben, de persze jobban járunk, ha azt külön toljuk.) No, amiért klaviatúrát ragadtam: a hidrrolizált kollagénről nem teszel sok emlitést. :) Ha esetleg azóta már jobban beleástad magad ebbe az izületvédő témába: ahogy megtudtam, porc képzést elsősorban a kettes tipusú hidrolizált kollagén segiti elő. Már annyi termék összetételét megnéztem, hogy beleszédültem rendesen...viszont feltűnt, hogy nagyon ritkán (10%-ánál) van csak feltüntetve, hogy milyen kollagén a kollagén. Amiben kettes tipusú van, jellemzően 100mg/tabletta alatt a tartalma. Ahol nincs feltüntetve és ennek többszöröse a hatóanyag tartalom, ott élhetek a gyanúval, hogy minden más kollagén az összetevő szerinted? Úgy gondolom, hogy valamiért ez a kettes tipusú kollagén drágább lehet, mint a többi. Mi a véleményed? Köszi. Üdv: Okta
    Ui: egyébként nagyon tetszik a blog, egy bő féléve találtam rá.

    VálaszTörlés
  2. Szia!
    Ugye kollagénnek összesen 5 típusa van, mindegyik másra jó. Pl. az általad írt 1-es is hasznos mivel inakat, csontokat...stb. erősíti, de tény, hogy a kettes szükséges a porc képzéshez.
    Már myprotein-nél is lehet kapni hidrolizált kollagént, ami szerintem egy komplex kollagén azaz nem csak egy típust, hanem mind az 5-öt tartalmazza. De, hogy milyen arányban nem tudom. Én személy szerint nem használom, így nem ástam még bele magam a témába. Bármilyen további információt sikerül gyűjtened, szívesen olvassuk akár itt akár egy e-mail formájában is.

    De ugye azt ugye már tudjuk, hogy a marha fehérjék nagy része kollagén :)

    VálaszTörlés